RÓLAM

Kustos Judit vagyok. 1984-ben érkeztem meg szüleimhez és nővéremhez. Cseperedtem hónapról- hónapra, fejlődtem évről- évre a nagykönyvben leírtak szerint. Kislányként visszahúzódó és csendes, kamaszként a nagyszájú „menő”, főiskolásként a felhőtlenül szabad fiatal voltam. Mindegyik korszakomat próbáltam intenzíven megélni több- kevesebb sikerrel, de legbelül, -a szívem mélyén -sokszor éreztem furcsaságokat. Ezeket az érzéseket és a hozzájuk csatlakozó negatív gondolatokat inkább elkerültem, és elhessegettem.

Főiskolai tanulmányaim után Budapestre költöztem, és kezdtem el élni a mindenki által így becézett: nagybetűs életet. Vettem az akadályokat, és jól alkalmazkodtam minden új, számomra ismeretlen dologhoz.

Rövid idő múlva fizikai betegségek sorozata árasztotta el testemet, rosszabbnál- rosszabb párkapcsolatokat vonzottam be, emberi kapcsolataimban hol áldozatnak, hol kicsinek és kevésnek éreztem magam. A külsőm a belsőmmel együtt torzult.

Az utolsó csepp -és egyben egy óriási jelzés az Univerzumtól- a motorbalesetem volt.

Ekkor fogalmazódott meg bennem a következő:

„Én így tovább nem akarok élni. Szeretném látni, mi miért történik velem. Segítségre van szükségem.”

Miközben égési sérüléseimet kezelgettem, kerestem azt a módszert, aminek segítségével a tisztánlátást életemről- főleg a kudarcaimról- megkaphatom. Soha semmilyen vallást nem gyakoroltam, mégis egész pici koromban megtapasztaltam már kifinomult intuitív képességemet, valamint Istenben való hitem többször segített döntéseket hozni és utat mutatni nehéz élethelyzetekben.

Így éreztem azt is, hogy a kineziológia lesz a segítőm. Problémáim mellett tanulásvágyam is volt, ezért úgy döntöttem, nem csak terápiára kezdek járni, hanem tanulni is szeretnék erről. Így kerültem dr. Varju Mártához, és lettem az Európa Akadémia hallgatója. Tudtam azt, hogy ez a munka fájdalommal fog járni, de elfogadtam, hogy a fájdalom része a folyamatnak.

Ahogy az oldásokkal haladtunk az életemet mételyező problémák gyökereihez, kaptam egyre több és egyértelmű felismeréseket arról, hogy mérgező szülők gyermeke vagyok. A kineziológia segítségével visszakaptam szabad választásom jogát, hogy ne mellékszereplője legyek a saját életemnek, hanem vegyem át az irányítást, és bátran álljak bele a főszerepbe.

Félretettem azt a ködösítést, hogy „de a szüleim mindent megtettek, amit tudtak” és visszaadtam nekik a felelősséget, amiről gyerekkoromban irányomban lemondtak. Megértettem, hogy gyerekként eleve vesztese lehettem csak annak, ha becsmérlő és destruktív szavakkal folyamatosan „vertek”. Ráláttam, hogy hibáimért szeretetmegvonással büntettek. Felismertem, hogy saját életem sikerességét én szabotálom, de ez összefügg egyikőjük tudattalan üzenetével : „nem lehetsz boldogabb, mint én”

Megértettem azt is, hogy gyerekként érzelmi szerepcserére kényszerültem- én voltam a felnőtt, szüleim pedig a gyerekek- de nem kell nekem most már azt érezni, amit ők akarnak, hogy érezzek.

A folyamatos kezelések eredményeként legyőztem rengeteg léleknyomorító gondolatot, és a belsőt újra külsővé tettem.

Közel 25 évig tartó „barátságomat” megszakítottam a bűntudattal, a kétségekkel, a bizalmatlansággal, és indultam el önmagam, és saját sorsom felé.

A türelem nem az erősségem magammal szemben, ezért siettem megbocsájtani szüleimnek, -azt remélve tudat alatt,- hogy a terápia kínos részét elkerülhetem. De megtapasztaltam, hogy több év fájdalmát nem a „megbocsájtok” mantra fogja lelkemből kitörölni, hanem az irántuk érzett haragom is az enyém, nyugodtan éljem meg, mert ez is a folyamat része. A megbocsájtást az érzelmi nagytakarítás végén- és nem helyette- tettem meg.

A család egy rendszer, melyben minden személy mélyreható és gyakran rejtett befolyást gyakorol a többiekre. Minden családban különböző hiedelmek léteznek. Ezek a hiedelmek határozzák meg a kapcsolatokat, a morális értékeket, a nevelést, a szexualitást, az erkölcsi magatartást, és a pénzhez való viszonyt. A toxikus családi rendszerben a sérülések generációról generációra öröklődnek. A negatív hiedelmek felülírásával életünk problémái, életvezetési nehézségeink megoldódnak. Szüleinknek is voltak szülei, nagyszüleinknek is voltak szülei, és így tovább… Nem tudhatjuk melyik generációs ős indította útjára a szüleink életére, majd a miénkre is kiható negatív hitrendszert…

Ezért utamon hittel, szeretettel és alázattal haladok most is, de már bátorítva és segítve hasonló sorsú lelkeket. 


TANULMÁNYAIM:

2017.

  • BRAIN GYM – Pedagógiai kineziológia

2016.

  • TEK III. szint Metabolikus Kineziológia 2. 
  • TEK III. szint Rekonstrukciós Kineziológia 2.
  • TEK II. Metabolikus Kineziológia 1.

2015.

  • ATTRACTOR FIELD THERAPY- AFT-Terapeuta
  • TEK II. szint Rekonstrukciós Kineziológia 1.
  • COACH- KINESIOLOGY- Coach Kineziológia
  • TEK I/A és I/B szint
  • ONE BRAIN Kineziológia V. szint
  • ONE BRAIN Kineziológia IV. szint

2014.

  • ONE BRAIN Kineziológia III. szint
  • ONE BRAIN Kineziológia II. szint
  • ONE BRAIN Kineziológia I. szint

2010.

  • SZTE- JGYPK Gyógypedagógia

2006.

  • NYME- BPFK Óvodapedagógia      

KÖZÉLETI SZEREPLÉSEIM:

2017.

Mályvavirág Alapítvány klubestjén méhnyakrákon illetve egyéb nőgyógyászati betegségeken átesett nőknek beszéltem a lelki egészség fontosságáról, a test- lélek- szellem hármas egyensúlyának fenntarthatóságáról, negatív hitrendszerek átírásáról, illetve közösen, meghitten oldódtunk .

2016. 

Belváros- Lipótváros Önkormányzat dísztermében tartottam előadást „Boldogságod nem önzés” címmel a kerületben dolgozó pedagógusok részére

2015.

Kineziológia Magazin 36. számában „Már tudom az okot,de tudom a megoldást is „ című cikkem jelent meg